2010. szeptember 10. » Nikolett, Hunor Köszöntő Fórum Archívum Impresszum
 Hírek »
Ősbemutató az Eötvös Könyvtárban
(képes beszámoló a cikk végén)
2010. március 11. [csütörtök] írta: - fotó:
Az elmúlt héten a FSZEK Eötvös Könyvtárában Rehorovics Anita kiállítására került sor. A fiatal festőművész, restaurátor meglepte a közönséget azzal, hogy Dénes Mónika verseire készített festményeit állított ki, és a festmények alatt a versrészleteket is elhelyezték olvasható nagyságú betűkkel- számolt be az eseményről Kanizsa József a program vezetője, író, költő, a Krúdy Kör titkára.

-Rehorovics Anita beszélt a költő és a kettőjük kapcsolatáról, s hogy hogyan is született meg az ötlet, s vált valósággá. A festmények alatt elhelyezett versek közül a költő, Dénes Mónika is felolvasott a versei közül, így lett igazán élvezhető a festőművész és a költő közös mondanivalója. A nagyterembe más, a természetet ábrázoló festmények kerültek, amelyek nagyon jól reprezentálták a festőművész művészi tevékenységét.
A kiállítás megnyitó után „ősbemutatóra” került sor, ugyanis a kerületben élő Hámori András a harmadik „KÉPTELEN TÖRTÉNETEK” című kötetét jómagam mutattam be, és beszélgettem a szerzővel.
S hogy miért is „képtelen történetek”, s történetekhez mi köze van a szerzőnek, sőt a felségének...? E kötet tulajdonképpen egy családregénynek is mondható, hiszen egy képtelen helyzetben a falról, a kinti, utcai örökös berezonálástól leesett a festmény, ami díszítette a szoba falát. S a festmény hátoldalán a borító alá elrejtett régi archív fotó kiesett, ami elindította a fantáziát a képtelen helyzetek megoldása irányában... A könyvet érdemes elolvasni, és végére járni a sok képtelen helyzetnek... Az esten közreműködött a szerző felesége, Hámori Zsuzsa, valamint Salis Julien Priscilla és Nagy Bálint, a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium tanulói szavaltak verset. A diákokat Békésy Gizella, tanárnő készítette fel- számolt be az est házigazdája.
Rehorovics Anita alkotásai a könyvtárban megtekinthetőek, ám őt és műveit már a korábbiakban is megcsodálhattuk, amikor tavaly ősszel a a Zsókavár Galériában mutatkozott be a kerületi közönségnek.

Kapcsolódó cikkek:


Kapcsolódó linkek:


Kapcsolódó anyagok:


Képes beszámoló

















vissza a hirekhez 
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Szerzői jogok • Cím: 1153. Budapest, Bocskai utca 1-3. • e-mail: info@bpxv.hu • Telefon: 305-3100 • Fax: 307-4008