2010. március 14. » Matild Köszöntő Fórum Archívum Impresszum
 Hírek »
Jutalom a rendvédelmi szervek munkatársainak
2010. március 13. [szombat] írta:
Nemzeti ünnepünk alkalmából március 12-én a polgármesteri hivatal Kossuth termében Hajdu László polgármester, országgyűlési képviselő, dr. Nagy Antal jegyző és dr. Hetyei László önkormányzati képviselő elismeréseket adott át a rendvédelmi szervek munkatársainak.  részletek »
Elismerések
2010. március 13. [szombat] írta:
A héten több minisztériumba is meghívást kaptak a kerületi sajtó munkatársai, ami nem véletlen. Munkájuk elismeréseként több kerületben élő, vagy dolgozó munkatárs kapott jutalmat, kitüntetést.  részletek »
Születésnapi köszöntés
2010. március 11. [csütörtök] írta:
Bár már néhány héttel ezelőtt tartotta háromnegyed százados születésnapját Kun Zsuzsa balettművész, köszöntésére csak nemrégiben kerülhetett sor. Ekkor azonban még egy jóízű beszélgetésre is volt idő.  részletek »
Ősbemutató az Eötvös Könyvtárban
2010. március 11. [csütörtök] írta:
Az elmúlt héten a FSZEK Eötvös Könyvtárában Rehorovics Anita kiállítására került sor. A fiatal festőművész, restaurátor meglepte a közönséget azzal, hogy Dénes Mónika verseire készített festményeit állított ki, és a festmények alatt a versrészleteket is elhelyezték olvasható nagyságú betűkkel- számolt be az eseményről Kanizsa József a program vezetője, író, költő, a Krúdy Kör titkára.  részletek »
Civilek tanácskozása
2010. március 11. [csütörtök] írta:
A hónap elején évindító beszélgetés volt a civil szervezetek számára, melyről Avarkeszi Béla civil referens számolt be.  részletek »
A HUHÁ-ban jártunk
2010. március 11. [csütörtök] írta:
Az elmúlt héten ötödik alkalommal volt családi környezetvédelmi nap a hulladékhasznosító műben, melyen az érdeklődők többek között választ kaphattak olyan kérdésre is, hogy vajon hogyan történik a hulladékhasznosítás úgy, hogy a levegő minél kevesebb szennyeződés kerüljön, illetve, hogy hova kerül a hasznosított energia.  részletek »
Testületi ülés után I.
2010. március 11. [csütörtök] írta:
A legutóbbi testületi ülést követően az önkormányzat Hajdu László polgármester és Gyurcsánszky János alpolgármester tájékoztatatta a sajtó képviselőit a testület által elfogadott legfontosabb határozatokról.  részletek »
Testületi ülés után II.
2010. március 11. [csütörtök] írta:
Hajdu László polgármestertől a szót a sajtótájékoztatón Gyurcsánszky János alpolgármester vette át, aki szintén azzal a gondolattal kezdte tájékoztatóját, hogy ugyan a működéshez nem, de a fejlesztésekhez mindenképpen szükséges a hitelfelvétel.  részletek »
Adomány a segélyszervezeteknek
2010. március 8. [hétfő] írta:
A XV. kerületben található Magyar Élelmiszerbank Egyesületnél került átadásra az a rekordméretű adomány, melyet a Tesco-Global Áruházak Zrt. adományozott több ismert és neves segélyszervezet számára.  részletek »
Győzelem
(képes beszámoló a cikk végén)
2010. február 27. [szombat] írta: - fotó:
A Magyar Gószövetség 2009. októbere – 2010. februárja között rendezte meg az Előnyadásos Gó Csapatversenyt, melyre nyolc csapat nevezett. A versenyen az Első Magyar Gó Egyesület Pestújhely két csapattal indult.  részletek »
Tűzvirágok tűzzománcai
2010. február 27. [szombat] írta:
Pénteken Hernádi Paula zománcművész nyitotta meg a Pestújhelyi Közösségi Házban a Tűzvirág tűzzománc alkotókörében készült alkotásokból álló kiállítást. A kiállítók mestere: Szendrei Judit tűzzománcművész.  részletek »
Így látjuk a világot!
2010. február 27. [szombat] írta:
A Szentendrei Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény bemutatkozó kiállítása látható március 10-ig a Csokonai Művelődési Központban, melynek megnyitóján Ferk Ilona mondott köszöntőt.  részletek »
Emléktábla az 50 éves iskolán
2010. február 27. [szombat] írta:
Ötven éves a Czabán Általános Iskola. Az évforduló alkalmából február 16-án ünnepélyes keretek között emléktábla került az oktatási intézmény falára.
A megemlékezés jó alkalmat adott arra is, hogy a névadó emlékét megidézzék a jelenlévők.  részletek »
Óvodás olimpia
2010. február 23. [kedd]
A XV. kerületi Önkormányzat minden évben megrendezi az óvodás korosztály olimpiáját is teremlabdarúgás, váltóverseny, futás és duatlon sportágakban.  részletek »
Kiemelkedő munkát végeztek
2010. február 17. [szerda] írta:
Amint a honlap olvasói is értesültek már róla, az elmúlt héten csütörtökön este ágyneműk, paplanok gyártásával foglalkozó üzem gyulladt ki a Szántóföld úton, majd a tűz következtében a több ezer négyzetméteres épület teteje beomlott.  részletek »
Mert az információ mindenkié
2010. február 17. [szerda] írta:
A XV.kerületi Önkormányzat egy éve csatlakozott a TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) keretén belül meghirdetett Gyermek és fiatalok integrációs programjai felhívás ifjúságügyi alkotóeleméhez. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.  részletek »
Budapesti Darts Diákolimpia
2010. február 15. [hétfő] írta:
Egy sikeres területi diákolimpián vagyunk túl, a Budapesti Darts Szövetség rendezésében, melynek a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola adott otthont.  részletek »
Tedd szebbé életed az alkalmakkal és virágokkal
2010. február 11. [csütörtök] írta:
Ez a mottója a Blumen Art cégnek. Vezetője, Nándori E. Ágnes pedig nemrégiben gondolt egyet, és rajzpályázatot hirdetett az oktatási intézményekbe járók számára.  részletek »
A vidám Anna néni
(képes beszámoló a cikk végén)
2010. február 11. [csütörtök] írta: - fotó:
Ismét a százasok körében köszönthettünk az elmúlt napokban egy kerületünkben élő idős lakost. Ez esetben egy nagyon kedves, vidám hölgyről szólnak a következő sorok.  részletek »
Macikat várva ünnepelnek!
2010. február 6. [szombat] írta: Micimackó Óvoda
35 éves a Micimackó Óvoda Újpalotán a Kontyfa utcában. A szülinap alkalmából ismét mackó kiállításra várjuk a kedves lakók kicsi és nagy játék mackóit február 20-ig, hogy eljöjjenek az óvodában rendezendő kiállításra, amely közel egy hónapig lesz látogatható.  részletek »
Bemutatkozott az Alkotó Kör
(képes beszámoló a cikk végén)
2010. február 6. [szombat] írta: - fotó:
Ahogy az elmúlt hónapban beszámoltunk róla, az Eötvös Könyvtárban való megjelenésének ötéves évfordulóját ünnepelte a Krúdy Irodalmi Kör, akik ebben a hónapban is igazi meglepetéssel szolgáltak az olvasóközönségnek.  részletek »
Cím nélkül- meglepetésekkel tele
(képes beszámoló a cikk végén)
2010. február 6. [szombat] írta: - fotó:
Ezen a héten kedden este Dalos Olivér művészeti menedzser nyitotta meg Breczek Margit és Buzási Gábor művésztanárok kiállítását. Hármójuk kapcsolata régi, ugyanis együtt koptatták mindhárman a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola padjait rajz szakon.  részletek »
Négy évtizedes munka elismerése
(képes beszámoló a cikk végén)
2010. február 4. [csütörtök] írta: - fotó:
1993 óta nemcsak a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük január 21-én, hanem a legkiválóbb pedagógusokat is. Ezen a napon vehetik át az Arany Katedra Emlékplakett azok az óvodai, általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktatási-nevelési intézményekben dolgozó pedagógusok, akik hosszú időn át a gyermekek oktatása-nevelése érdekében kiemelkedő munkát végeznek.  részletek »
Testületi ülés után I.
2010. január 29. [péntek] írta: - fotó:
Az önkormányzat képviselő-testülete legutóbb e hét szerdán tartotta ülését, majd a korábbi hagyományoknak megfelelően másnap a kerület vezetése sajtótájékoztató keretében adott tájékoztatást a legfontosabb döntésekről.  részletek »
Testületi ülés után II.
2010. január 29. [péntek] írta: - fotó:
A sajtótájékoztató keretében Gyurcsánszky János alpolgármester szavait követően Király Csaba alpolgármester a kerületi közfoglalkoztatási terv elfogadásáról szólt.  részletek »
Testületi ülés után III.
2010. január 29. [péntek] írta: - fotó:
Hajdu László polgármester a sajtótájékoztató keretében arról beszélt elsőként, hogy a testület határozatot fogadott el a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2010. évi megosztásával kapcsolatos fővárosi közgyűlési rendelettervezetről.  részletek »
Klímabarát Otthon Program
(képes beszámoló a cikk végén)
2010. január 29. [péntek] írta: , KVVM Sajtóiroda - fotó:
Újpalotán, a Nyírpalota út 24-38. számú panelház felújítása nemrég fejeződött be. Épp ezért nem véletlenül ennél a házsornál tartotta január 28-án Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Klímabarát Otthon Program sajtótájékoztatóját. Ugyan fogcsikorgató hideg volt, és szakadt a hó, ám épp ez az időjárási körülmény alkalmas volt arra, amint a miniszter elmondta, hogy bebizonyodhasson mindenki számára, a Klímabarát Otthon Programnak köszönhetően a ház lakóinak már nem kell fázniuk. Ráadásul az első számlák kézhezvételekor azt is tapasztalni fogják, hogy a pénztárcájukban is több pénz marad a számlák befizetését követően.  részletek »
Budapest- New York- Kalifornia- Budapest
(képes beszámoló a cikk végén)
2010. január 22. [péntek] írta: - fotó:
Mondhatni úgy is: ez egy életút, amely Budapesten kezdődött 1910-ben, és most az elmúlt 24 évben ismét a fővárosban tart. A kettő között pedig közel 30 évig Amerikában történtek meg azok az események, melyeket Almássy Gizella Anna néni elevenített fel 100. születésnapján.  részletek »
Száz méter művészet
2010. január 21. [csütörtök] írta:
Mindenkinek története van, nem állapota. (Kiigazítás) Bárkivel találkozol, nyomot hagysz rajta. Úgy tedd, hogy a másik ne felejtse el! De ne is akarja emlékezetéből törölni! (Nyomod maradjon!)  részletek »
Kilenc ország-sikeres együttműködés
(képes beszámoló a cikk végén)
2010. január 20. [szerda] írta: - fotó:
Kölni projekt néven kilenc ország óvodapedagógusai találkoztak az elmúlt hét péntekén a Czabán Általános Iskola és Óvoda Klapka utcai intézményében.
Az Ausztriából, Dániából, Németországból, Görögországból, Izlandról, Lengyelországból, Svédországból, Franciaországból érkezett óvodapedagógusok magyar kollegáikkal folytattak szakmai konzultációt.  részletek »
korábbi cikkek 
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Szerzői jogok • Cím: 1153. Budapest, Bocskai utca 1-3. • e-mail: info@bpxv.hu • Telefon: 305-3100 • Fax: 307-4008